2009. február 8., vasárnap

Verának és Annamáriának

Kedves hóvirág sugallta februárelő,
egymást érő szülinapot fényre emelő.
Anyja s lánya így egyszerre ünnepelheti
éveik szép fordulóit - köztük fejtve ki
gyermek-, ifjú- és érettkor növő kincstárát –
s vissza – és előrenézve együtt éli át
sorsot vívő számokadta ütemek szerint
azt, mi ezer változatban él és áldást hint …

Harmincnyolc és hatvankettő együtt kívánt Száz –
s ilyen pontos találatot mi se magyaráz! –
Ha csak nem a számmisztikás matematika
meg szavunkat megelőző nyelvi misztika,
s az életkor koronáját így fejezi ki
gyűjtött évek mély értelmét – és tovább viszi…
De ha ünnepeltjeink ily példát nyújtanak:
hadd adjunk fel mi is példát, mit hoz ez a nap!

Ha száz igazul felezve kitesz Ötvenet
s tizenkettőt told vagy elhagy vágyó képzelet
a már elért évekhez vagy évekből mit vett
fejlő bölcsességben és szép visszanyert időn,
ha, mint mondtam, eltűnődünk a tizenkettőn?
S ha már majdnem ki is mondtam a várt eredményt,
elmondom jókívánságban, hogy értem s miként.
Úgy, hogy életbölcsességben ötvenévesen
jussál oly biztos tökélyre, hogy elég legyen
ama százig s azon is túl kis és nagy család
szeretettel vegye körül Annamáriát. –

Lánya anyja újra élje mindig úgy, mint most
sőt magát megsokszorozva mindnyájunknak oszt.
Otthonaink gondját oldja leleményesen,
s tanításban buzgósága sikeres legyen.
Nincs kora az ifjúságnak, csak lendülete:
társ, szülő és nagymamaként gyermekként üde.
S ahogy minden nemzedékkel a lét újra kezd,
hóvirágos februárban hadd érezzük ezt:
szülinapok ünnepelnek fejlő életet –
éltesse a jó Isten az ünnepelteket:
anyját s lányát s akik velük ünnepelhetnek!

Segesváron, 2009 február szülinapjain
meleg szeretettel: Édesapa, Nagytata –
és Nagymama emléke